Vissza / empéhárom / Minden, ami zene / “Ha én nem mentem meg, majd ők megteszik” – FankaDeli interjú
2

“Ha én nem mentem meg, majd ők megteszik” – FankaDeli interjú

Kőházy Ferenc, azaz FankaDeli a hazai hiphop színtér egyik legnagyobb vízválasztója. Majka szerint azon kevés magyar előadók közé tartozik, akik őszinték. A média jó ideje kerüli, azonban több, mint 10 lemezen, és egy barátságos, az elvei mellett hűen kitartó emberen nem olyan egyszerű átlépni. Főleg, ha ilyen nagy rajongói körrel rendelkezik, akik minden nyáron találkozhatnak vele a Magyar Földre táborban. FankaDelit a 2015-ös Szegedi Ifjúsági Napokon kaptuk el egy rövid beszélgetésre.

Az utóbbi években szinte semmilyen interjú nem jelent meg veled kapcsolatban a médiában. Mi ennek az oka?

FankaDeli: Nyilván az, hogy a politikai felhangú dolgaim miatt idővel elmaradoztam mindenféle rendezvényről, így ennek a hozadéka, hogy a sajtósok sem kerestek fel. Ami nem is baj, mert van az újságírásnak egy szépsége, de néha annyira borzasztóan unalmas tud lenni. 17 éve vagyok a pályán és megdöbbentő, hogy az újságírók néha miket tudnak kérdezni. Nyilván az ember próbál jó fej, meg türelmes lenni, de az már túl lépi a határokat amikor egy „tapasztalt” sajtós oda jön hozzám és megkérdezi, hogy mióta zenélek meg milyen indíttatásból.

2015 tavaszán jelent meg a Csigákat gyűjtöttünk névre hallgató albumod, amit egy 16 hónapos közösségi gyűjtés előzött meg. Mennyire volt nehéz végig vinni ezt a folyamatot? Volt olyan amikor elbizonytalanodtál ennek a sikerében?

FankaDeli: Volt amikor megállt a dolog, de úgy voltam vele, hogy attól sokkal spirituálisabb ember vagyok, hogy ne legyek biztos abban, hogy a lemez akkor fog kijönni amikor annak ki kell jönnie. És így is lett, tökéletes időpontban érkezett. Nagyon sok tapasztalatot kaptam ebben az időszakban, és tetszett is ez a megvalósítás. 17 éven keresztül azt éreztem, hogy az embernek küzdenie kell, hogy megmutassa magát és azt, amit képvisel. Annyira jó volt ezt a felelősséget a közönség kezébe adni, hogy akkor most rajtatok áll az új lemez sorsa. Ugye a világ egyik fele elment abba az irányba, hogy már minden ingyen letölthető. Ez egyfajta adok-kapok dolog volt, hogy figyelj, én csak akkor mutatom meg, hogy mit tudok hozzá tenni az életedhez, ha te is hozol érte egy kis kockázatot. 94 ezer ember követi a Facebook oldalam, ebből körülbelül 460-an támogatták a lemezt. Nem egy erős szám, de én ezzel teljes mértékben ki vagyok békülve.

Mi a helyzet a Night Childdal?

FankaDeli: A Night Child nyilván már csak papíron létezik, mivel ahányan voltunk, annyi felé mentünk. Én azt látom, hogy az úgy nevezett underground előadók, akik 10-15 éve verték a dobot, hogy így a szubkultúra, meg úgy a real szövegek, azok csont nélkül elmentek a Vivara, meg mindenhova az első adandó alkalommal. A régi Night Childosok többsége vett egy olyan irányt, amivel olyan mértékben fellazították az előadásmódot és a szövegeik tartalmát, ami nekem már nem fekszik. Én olyan típus vagyok, hogy szeretem elmondani, amit szerintem el kell, és ebből nem tudok engedni. Ez az oka, hogy nincs teli FankaDelivel a sajtó, és a fesztiválok.

Mennyire tudsz saját kiadóval egy-egy feltörekvő underground tehetséget támogatni?

1FankaDeli: Már nincs ilyen, ez a világ elmúlt. Leginkább itt már arról szól minden, hogy csinálsz egy videoklipet néhány százezerért, felteszed a YouTubera, csinálsz egy Facebook oldalt és elkezded magad nyomatni ott ahol csak tudod. Manapság már mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.

Ennek van jó és kevésbé jó oldala is.

FankaDeli: Alapvetően az borzasztó jó dolog, hogy azt csinálhatod amit akarsz, és az internet teret ad ennek. A másik kérdés pedig az, hogy a 99,5 százalék egy olyan döntést hoz meg, hogy ő bizony olyat akar csinálni amiről azt véli, hogy sikeres lesz, mert épp az a trendi.

Az utóbbi időben sorra kerülnek fel a régi FankaDeli számok YouTubera. Az elmúlt évek során rengeteg előadóval készítettél közös számot, sokakkal ma már nem is ápoltok jó kapcsolatot. Nem kerít hatalmába egyfajta nosztalgikus érzés amikor visszahallgatod ezeket a dalokat?

FankaDeli: Ez leginkább már zenetörténelem. A régiek közül nagyon sokan orrolnak rám. Senki iránt nincsenek negatív érzéseim, maximum csak fájó pontok. Az tud nagyon fájni, hogy ugyanazt a történetet máshogy adjuk elő. Rájöttem, hogy azok az emberek, akik borzasztó sokat beszélnek barátságról meg összetartásról, azok elképesztően elutasítóak voltak velem szemben az elmúlt években. És pont én voltam az a túlságosan lázadó, karakán, meg odamondó ember, és azzá váltam, akihez bárki, bármikor oda jöhet, mert szívesen látom. Az életnek olykor különös útjai vannak.

Szabó Balázs néhány éve azt mondta egy interjúban, hogy miután újra elkezdtetek beszélgetni, Te már pedzegetted az újrakezdés lehetőségét.

FankaDeli: Ilyenről mindig is volt, meg van is szó. Aztán, hogy mi lesz belőle az a jövő zenéje. Balázzsal sokat beszélünk, és nagyon jó a kapcsolatunk.

Mit gondolsz a magyarok pesszimista mentalitásáról? Vajon a depresszió nálunk tényleg népbetegség lenne?

FankaDeli: Nekünk egy csomó népbetegségünk van, nem csak a pesszimizmus. Számomra az élet már elég sokszor bemutatta, de még mindig nem tanultam meg teljesen a leckét, hogy az ember becsülje meg azt, ami van. Például azt, hogy minden pillanatban elfelejtjük, hogy erre a fesztiválra annyi a belépő, amit fejlődő országokban keserves hónapok kemény munkájával keres meg egy ember. Vagy azt, hogy mi mindennap annyiszor fürdünk meleg vízben ahányszor csak akarunk. A 7 milliárdból legalább 5 milliárd bármikor cserélne bármelyikünkkel, mi kesergünk, persze tisztelet a kivételnek. Én azt vallom, hogy a magyar embernek egyáltalán nem sajátossága ez a mentalitás, vagy a depressziós életszemlélet. Ez az44 elmúlt 60 év hozadéka. Ha bármelyik nemzeti hősünkre gondolok, vagy épp Dobót idézem fel, miszerint egy oroszlán többet ér, mint ezer nyúl, akkor egy kicsit más életérzés jut az eszembe, mint amit most látok. Egyszerűen el kell kezdeni hinni magunkban. Az adok-kapok dolognak működnie kéne az ember életében. Nagyon jó példa erre a menekültkérdés. A bájos budapesti, magukat liberálisnak nevező hölgyek elmennek a keletibe, viszik az ételt a migránsoknak és otthon a tükörbe belemondják, hogy ők most mennyire jót cselekedtek. Persze szép dolog a másikon segíteni, de a 10 éve sarkon ülő koldushoz valószínűleg egyszer sem ment oda megkérdezni, hogy nem kér-e egy gyrost, vagy bármit. Amíg nem találod ki, hogy mit szeretnél, addig nem tudod megtölteni energiával. Hogy ha meg van, hogy mit akarsz csinálni, azt tudod nyomni. Persze ez nem úgy lesz, ahogy te azt eltervezed, mert minden máshogy alakul, de legalább tudod csinálni. Az elmúlt 50-60 évben eljutottunk odáig, hogy nem tudjuk, hogy mit szeretnénk csinálni, és a teremtő energiánk pocsékba megy. Körülbelül 15-20 generáció, köztük az enyém is a semmibe született bele, biorobotként éli az életét. Persze beszélünk erről, meg vannak Facebookon a frappáns módon motivációs videóknak elnevezett dolgok, de ezek nem tudnak úgy igazán a mélységbe szakítani. Átestünk ebben is a ló túloldalára. Mindenféle bölcselet kering a közösségi oldalakon, rányomod a likeot, de a saját életedben nem alkalmazod. Üres lett minden, túl nagy a kínálat.

Mint a zenében?

FankaDeli: Igen. Az én gyerekkoromban volt 10-20 menő banda, és ez már akkor is tök durva volt, nem tudtál vele lépést tartani. Most felmész a Deezerre, YouTubera, vagy bármire is, és azt látod, hogy semmi. Nálunk egy jó film olyan volt, hogy körbe ment az egész társaságon. Most meg megszerzel egy torrent linket és nem is tudod végig nézni, mert akkora a túlkínálat, hogy közben pötyögöd a mobilod, vagy Viberezel. Üres lett minden. Nincs az, hogy b*azmeg, megszereztem ezt az albumot, de király.

Elvesztek volna az értékek?

FankaDeli: Igen, csak ez egy kicsit patetikusan hangzik. Én azt szoktam mondani, hogy üres lett. És nem olyan spirituálisan, mint ahogy mondják a mesterek, hogy ürítsd ki magad, mert az jó. Ha akarod leszeded a Csillagok Háborúját HD-ben, vagy 4k-ban egy délután alatt. Én ezt még úgy néztem, hogy apám hozta valami elfuserált VHS kazettán, amin néha még a szín is elment. A gyerekek is ahhoz szoknak hozzá, hogy nincs olyan, hogy valamire várni kell, mert a tévézés is elment abba az irányba, hogy megállítod amikor csak akarod. Amikor én gyerek voltam akkor minden péntek este az egész család leült a televízió elé, és együtt néztük a Dallast. Az is agymosás volt, de picit rendszerszerűbben működött. Ez az amit minden harmadik számomban próbálok elmondani, hogy mi még piros tekerős telefonon beszéltük meg a haverokkal, hogy este 6-kor találkozunk a kosárpályánál. És nem az volt, mint ma, hogy a megbeszélt időpont előtt 5 perccel rád csörögnek Viberen, hogy bocs, de nem. Nem szeretnék 32 évesen nosztalgikusan károgó öregembernek tűnni, de én még emlékszem, hogy pusztán az élmény miatt kimentem a Szigetre is. És az volt, hogy a fiúk óvatosan szagolgatták a lányokat, mert minden csóknak és kézfogásnak meg volt az értéke, nem az, mint ma, hogy minden második sátorban kefélnek. Ne érts félre, én is szeretek szexelni, de ezeknek a dolgoknak a súlya mára már elsüllyedt. Néha kicsit lemegyünk a völgybe szodomázni aztán felfelé vesszük az irányt.

3

Nyilván a Te rajongóid tisztában vannak a Magyar Földre táborral, de az olvasóink nem biztos. Tudnál erről egy kicsit mesélni?

FankaDeli: A Magyar Földre tábort az idei évtől már csak elvonulásnak hívjuk. Ez egy fél spirituális, fél hazafias dolog. 7 éve csináljuk abból az indíttatásból, hogy kamasz koromban én úgy nőttem fel, hogy egyik nyári táborból a másikba estem át, és a legnagyobb élmények mindig itt értek. Néhány éve, amikor vissza mentem a régi középiskolámba beszélgetni a volt tanáraimmal ledöbbentem álltam amikor közölték, hogy már nincsenek nyári táborok. A Magyar Földre táborba bárki jöhet. Jelen pillanatban 3-400 embert jelent ez a mozgalom, akik közelebb állnak hozzám. A Szivárvány végén című dalhoz forgatott klipből nagyon szépen át tud jönni ennek az elvonulásnak a hangulata. Úgy érzem, hogy ez a 400 fiatal az utolsó reménye annak az elmúló világnak, amit én képviselek. Ezekben a fiúkban és lányokban még meg van annak a súlya amikor visszafordulunk egy csókért, vagy kézfogásért. És borzasztóan jó nézni ahogy birkóznak az egójukkal, majd felülkerekednek rajta. Nem tudom, hogy mi lesz belőlük, de ha én nem mentem meg a világot majd ők megteszik.

A cikk szerzője Markót Imre

Never trust a hippy. /NOFX/

Esetleg nézd meg ezt is:

GyemantBalint_HarcsaVeronika

Szegeden Ünnepli 10 évfordulóját Harcsa Veronika

Pályafutása tizedik évfordulóját koncerttel ünnepli meg évfordulóját Harcsa Veronika állandó duópartnere, Gyémánt Bálint gitáros társaságában november ...