Vissza / sci-fi / Egyetem / Végre ismét Szegeden játszanak!- Interjú a Sequence egyik tagjával, Eszes Áronnal
sequence

Végre ismét Szegeden játszanak!- Interjú a Sequence egyik tagjával, Eszes Áronnal

2015. december 12-én, zentai koncertjük után Szegedre látogat a Stubborn, Sequence, KIES trió, hogy fejeket szaggató zenét szolgáltassanak a Live Music Clubban.

A KIES zenekar után most a Sequence egyötödét sikerült elcsípni egy interjú erejéig. Zentai zenekarról van szó, Vajdaságban senkinek nem kell bemutatni, Magyarországon is már egyre többen ismerik őket, több fesztiválon és tehetségkutatón megfordultak, Szegeden utoljára februárban koncerteztek. A zenekar egyik gitárosát, Eszes Áront kérdeztem:

seq

Most vagytok nagyjából egy évesek így, ebben a felállásban, de ha jól tudom, hárman a zenekarból már zenéltetek együtt egy formációban korábban. Hogy jött ez az átalakulás?

Igazából már mind az öten játszottunk abban a zenekarban, mikor nevet cseréltünk, de hárman voltunk azok, akik eredetileg benne voltunk. Pont ezért jött a névváltozás is, mert Larisa és Nic is bekerült a zenekarba és így az egész kicsit megváltozott. Már máshol próbáltunk, fellépéseken más cuccokkal zenéltünk, kicsit profibbnak tűnt az egész, mint előtte. Emiatt gondoltuk úgy, hogy, mikor valaki az előző zenekar névre gondolt, 16-17 éves gyerekek csörömpölése jelenik meg a fejében, mi pedig ezt szerettük volna kicsit levetkőzni a névváltoztatással is.

A legutóbbi tehetségkutató, melyen részt vettetek a romániai GBOB, melynek a jövő héten megrendezendő döntőjébe jutottatok. Hogyan készültök rá?

Mivel csak hétvégenként vagyunk együtt, akkor is főleg koncertek miatt, így a próbák mellett idő hiányában ezek a koncertek is felkészítenek minket. Igazából sok készülés nincs, hiszen ott is azt csináljuk, mint koncerteken, csak itt tényleg minden téren oda kell figyelni.

seqq

Az eddig kiadott 2 single és az egy videoklipetek mellett van-e valami folyamatban, ami a közeljövőben hallható lesz?

Most épp az első nagylemezünk utómunkálatai folynak. Kicsit elszámítottuk magunkat, úgyhogy a december helyett valószínűleg január-február környékén lesz kész, de amint a kezünkben van az anyag, akkor kitűzünk egy dátumot, amit tartani fogunk. Nyáron és ősszel is végig koncerteztünk, így ez sajnos azzal jár, hogy késünk az anyag befejezésével.

Mit csináltok, amikor nem zenéltek?

Az énekesünk, Bogár Ákos már dolgozik, hogy mit azt nem tudom. Mondjuk úgy, hogy nem szeret sokáig egy helyen dolgozni, így gyakran váltogatja a munkahelyeit, így jelenleg nem vagyok képben, épp mit csinál. A basszusgitáros, Delić Larisa turisztikai menedzsment iskolát végzett, ebben a szakmában dolgozik. A dobosunk Nagypál Nic operatőrködik egy tv-nél és a Subway nevű zenekarban is dobol, Sándor Dániel és én, mi gitárosok még tanulunk: Dani építőmérnöki, én pedig magyar-történelem szakos tanári hallgató vagyok.

Az, hogy te Szegedre jársz egyetemre, és itt éled a hétköznapjaidat, mennyire befolyásolja a próbákat és a koncertekre való felkészülést?

Hát figyelj, Dani Szabadkán tanul, tehát ő sem lenne közelebb, ha én otthon is lennék. Minden hétvégén hazajárok, Dani is, szóval hétvégéken próbálunk és csináljuk a kis dolgainkat, koncertek is akkor vannak, úgyhogy ezzel nincs probléma. Persze jobb lenne, ha minden nap tudnánk találkozni és zenélni, de ez csak így oldható meg sajnos.

A lemez befejezésének függvényében vannak már dátumok a jövő évi koncerteket illetően? Kaptok felkéréseket, vagy nektek kell teperni egy-egy buliért?

Magyarországon inkább a teperés jellemző, mert nagyon sok zenekar és lehetőség van, de meghívások is akadnak szépen. Egyelőre most február elejéig vagyunk betáblázva, valamint márciusban tervben van Csehország és Szlovákia. A nyári koncertek és fesztiválok még szervezés alatt vannak, nekem pedig van egy olyan elképzelésem is, hogy jövő ősszel az egyik ausztriai bandát meghívjuk játszani Zentára, aztán mi mennénk hozzájuk, egy újabb cseh és szlovák, esetleg még lengyel és német városokat érintő turné keretein belül. De ha csak az előbb említett 3 ország jön össze, már annak is nagyon örülnék.

A nagylemezig tehát még várni kell picit, a legközelebbi koncertig viszont szinte már semennyit!
A zenekarról többet itt tudhatsz meg.

A cikk szerzője Király Mirella

Esetleg nézd meg ezt is:

lemmy-kilmister

Elhunyt Lemmy Kilmister, a Motörhead frontembere

Egy hónapja sincs, hogy egy nagyszerű zenész, Scott Veiland távozott az élők sorából. 2015. december ...